Ha hiányoznál azt mondanám ..

Azt mondanám hiányzik. Hogy mi hiányzik? Az ahogy nevetsz. Amikor valamilyen oltári nagy baromságot mondok az autókról. Amikor magassarkúban szétterülök a jeges úton. Amikor sikoltozom ha a gázra lépsz. Amikor olyan kócos hajjal ébredek, hogy meg kell keresned az arcomat a haj rengetegben. Amikor ülve alszom el és úgy dőlök le a székről mint egy darab fa. A kezed. Ahogy a kapcsolókarról az enyémre téved. Ahogy az enyémet szorítja esténként. Ahogy a hátamat simogatja reggelente. Ahogy visszahúz hozzád és átölel amikor épp beüt a hiszti és duzzogok. Ahogy csiklandoz ha videózom ahogy épp divatbemutatót tartasz a melltartómban. Ahogy a hajammal játszik. A tekinteted. Amikor homályosan pislogsz az álmosságtól, pedig már ideje felkelni. Amikor gyönyörűnek hívsz. Amikor elkerekedett szemekkel reagálsz arra ha azt mondom, ma sétálunk, nem autókázunk. A szád. Amit soha nem hagyott még el bántó szó. Amiből a nevem valami csodának hangzik. Amikor mondogatja, hogy jaj te lány. Ahogy csókkal altat és ébreszt, ahogy bókol, kedvesemnek hív és azt mondja, hogy keresve sem találnál még egy ilyen dilis lányt, mint amilyen én vagyok. Ahogy pimaszul félmosolyra húzódik ha elkalandoznak a gondolataid amikor épp társaságban vagyunk. Ahogy a nyakamat ostromolja. Hiányzik a látvány. Amikor épp ágyba hozod reggel a kávét. Ahogy cigit sodorsz az íróasztalnál. Amikor az iskola előtt vársz rám a karórádat vizslatva, hogy már megint hol késhetek?! Amikor hülyét csinálsz magadból, csak azért, hogy kicsikarj egy mosolyt belőlem. Amikor az új tetoválásodat kenegetem és kajánul vigyorogsz. Amikor kinyitod előttem az ajtót. Amikor tappancsos mamuszban járkálsz telefonálás közben föl-alá. Hiányzik, hogy összekócolod a hajam amikor épp akkor lőttem be. Hogy fütyörészel vezetés közben hazafelé. Hogy arcpirító üzeneteket küldesz amikor épp órán vagyok. Hiányoznak a csöndek, amikor az arcomat fürkészed, kézfejemet simogatva. Hogy duzzogjak, ha szanaszét hagyod a cuccaid.  Hiányzik hogy mélyen szuszogva alszol reggel még csak öt percet, ötször. Hiányoznak a zenék amiket rongyosra hallgattunk, amiket még ma sem tudok úgy végig hallgatni, hogy ne szökjön meg egy kósza könnycsepp.  Hiányzik, hogy csak magadnak akarj, hogy csak a TIÉD legyek. A felsőd illata ami csak úgy véletlenül nálam maradt. Hiányzik minden. Minden ami hozzád köthet. Minden ami ma már csak sorozatkép a m-ú-l-t mappában. Ami végül is még nem lezárt ügy, úgy váltunk el, hogy el sem váltunk. Csak úgy szétszakadtunk. Okok, megegyezések vagy veszekedések nélkül. És hagytuk hogy elmúljon. Úgy engedtem el a kötelet ami hozzád láncolt mintha csak elaludtam volna és csak úgy kicsúszott volna a kezemből, a tudtom nélkül. Hiányzik, hogy most erre akkora okosságot mondanál babám az élet kezdéssel hogy legyintve a szememet forgatnám. Hiányzik, hogy a novellával felérő-bocsánatkérő-üzenetedre csak annyit feleljek HIÁNYOZTÁL.