Huszonnégy óra veled

Apró eltévedt gondolat fúrta magát az eszembe. Mi kell nekem igazán?  Kell egy adag szerencse, kitartás, bizalom, kötelék, siker, erő. Kell egy árnyék, egy ember, egy támasz, egy rokonlélek. Kell egy reggel, kávéillattal teli, közös reggeli. Kell egy toll, azzal írok neked szerelmes levelet. Két láb, amelyek akkor is hozzád visznek ha akadályba botlanak. Kell két kulcs, kulcs a lakásodhoz, kulcs a szívedhez. Kell egy falióra, ebédszünetet jelez, veled találkozom. Rendelj ha hamarabb ott vagy, a szokásosat kérem. Kell egy cetli az asztalomon, te írtál rá, pár szó csupán, de mosolyog a lelkem ahogy olvasom. Kellenek az ártatlan, érdeklődő üzeneteid. Azt kérdezed, milyen a napom. Amire a válaszom egyszerű: nélküled igencsak szürke. Kellenek a kósza gondolatok, gondolatok rólad. Kell az esti felfordulás a konyhában. Épp vacsorát készítek neked, nekünk, pont ahogy szereted. Siess haza! Kellenek a hosszú, néma percek, nem az a kínosabb fajta, hanem amikor az arcomat fürkészed és én a tiéd. Töprengések, hogy mivel is érdemelhettük ki a másik szeretetét. Egyszer elárulod? Én is megteszem. Kellenek a kezeid, simogasd az arcom. A szád, hívogat. Csók a vállra, nyakra, szájra, gyűrött lepedő. Kellenek a szétszórt ruháink a földön, párás ablakok. Kell még egy nap, 24 óra, 24 óra veled.